Jó reggelt!
Hogy minek nevezzem el a bejegyzéseimet, az még kérdéses, de
legalább már tudom azt a tényt, hogy vannak, akik olvassák a blogom, és azoknak
mind köszönöm!^^
So. Ne haragudjatok, hogy már ilyen korán zaklatlak titeket,
de már az éjszaka közepén akartam írni, mert egyszerűen olyan izgi egy a
blogolás!*.* XD
Az utóbbi időben elég népszerű lettem a facebook körében,
ugyanis két ember is bejelölt, mondván; milyen szép vagyok. (?) Úgy tűnik, jót
tett ez a profilkép csere!XD De azért nekem ez kicsit furcsa, pláne, hogy pont
a múltkor tiltottam egy szerintem nem normális embert. Amit tudni kell róla:
Linkinnek nevezi magát, (eddig szimpi:D) 23 éves, pizza futár (!), és ami a
legfontosabb, ezt már csak mondatokban tudom összefoglalni: Számára két ember
típus létezik, a Faszagyerekek és a Kevésgyerekek, és mivel ő semmiben sem
tehetséges, csak végtelenül kitartó, az előbbi csoportba tartozik. Sőt!
Mindjárt ő a megtestesült Faszagyerek!:,D Aki pedig tehetséges, az tartozik az
utóbbi csoportba. Mondanom sem kell, hogy eleinte még én voltam neki a nagy
Talentum! 14 éves létemre a legjobb barátja... Na, eddig még oké, de van neki
egy youtube csatornája, ahol kérlek szépen Dancsó Pétert, és az ősi ellenségét,
a Tehetséget, Kicsi Ricsit szidja, aki, mellesleg megjegyzem tök jó fej.:D Van
Linkinnek egy saját kitalált szava is, az owned. Az egyik videojában erről is
beszél részletesen, de a lényege nem más, mint a beoltás. Szóval ja, nem
teljesen normális a srác, és a dolgok felét sem említettem!:D És hogy miért is
tiltottam? Egy idő után már elkezdett a húgának hívni, meg mondta, hogy
mennyire meg akar ölelni 45 percig, mert addig tart a Hybrid Theory. (Linkin
Park album) De igazából nem is ez volt a fő oka a tiltásomnak. Van neki ugyanis
egy szövetsége, ahol csak lányok vannak, akik támogatják, és azt csinálta
elméletileg, hogy minden lánynak kinyomtatta a legjobb képét, és kirakta a
falára. Igen, én is köztük voltam. Na, szóval itt jött el az a pillanat, hogy
szépen, aranyosan, intelligensen megfogalmaztam, miért nem akarok többet vele
kapcsolatba kerülni, majd szépen tiltottam is. Ask.fm-en aztán erőt vettem
magamon, és el kezdtem kérdezgetni, amiből rájött, hogy rólam van szó, és
kiderült, hogy most már engem is Kevésgyereknek tekint, mert letiltottam, és
meg akar gyógyítani, pontosabban háborúzni akar velem! Igen, még mindig egy 23
éves férfiról van szó. Na, de nem kell engem sem félteni. Megmondtam neki, most
már névvel, hogy én inkább maradok beteg, minthogy vele harcoljak. Ekkor leírta
nekem szépen, hogy csalódott bennem, és végleg Kevés maradtam. Mondanom sem
kell, nagyon meghatott a dolog. Utána már egy cseppet sem féltem tőle.
Remélhetőleg végleg leszállt rólam!:D
Szóval ennyit Linkinről. Most térjünk át a legújabb
,,zaklatómra". 18 éves, szintén Linkin Park fan, olyannyira, hogy még
tetkója is van. Eddig nem lenne vele semmi gond. De olyan nyálas a gyerek, hogy
esküszöm, kezdem azt hinni, hogy minden Linkin Park szerető egy vérbeli
idióta.o.O Folyamatosan ilyen smileyeket írogat: :3, meg szíveket, és esküszöm,
már megkomolyodom az ilyenek mellett, pedig egyébként teljesen hüje vagyok!:D
(igen, direkt írtam pontos j-vel, mert az egyik nyelvtan tanárom azt mondta,
hogy úgy nem számít szidásnak(?), so ne ijedjetek meg) Remélem, azért nem fog
majd letámadni az éjszaka közepén egy hatalmas lánc fűrésszel, idiótán vigyorgó
fejjel, kb olyan tetoválásokkal, mint Zombie boy, és közben énekelve Asking
Alexandria-tól a Killing Yout. Igen, olyan feje van, hogyha meglátod, egyből
ilyen képzelgéseid lesznek.>< Vagy az is lehet, hogy csak nekem van ilyen
elvetemült fantáziám... Mindegy. A lényeg, hogy vigyázzatok az interneten, mert
akik ott ismerkednek, azoknak a fele nem normális! (igen, felvállalomXD)
Mára ennyit belőlem!^^ Remélem tetszett a bejegyzés! Ja, és
még valami! Írjátok le kommenbe, hogy örülnétek e képeknek minden
,,fejezethez"!;)
Oreo! Miharu:3
Wow. Nálam is ugyanez volt csak 4-en voltak. 2 fiatal arab és egy 35 éves arab (na az idősebb, ahogy rám írt tiltottam is). A másik, pedig egy 29 éves amerikai hapsi volt. Kb. mindegyik leragadt ennél a mondatnál: Jajj de szép vagy! Szeretnélek jobban megismerni. Az egyikkel tartottam a kapcsolatot rövid ideig, de elég idegesítő volt, hogy a panaszait nekem írta le. Én örülnék a képeknek:)
VálaszTörlésPuszi: Ria
Hát igen, vannak furcsa emberek.:D Remélem többen nem írnak rám azért idióták...XD
TörlésAkkor lesznek!^^
Oreo!:3
Reméljük:D
TörlésLegyenek! Legyenek! :D
VálaszTörlésDe semmiképp sem rólam!:x Még felismernek!8) *feels like a ninja*
Törlés